17.025 - Életre, halálra - Patrubány Miklós búcsúbeszéde Rácz Sándor temetésén
Feladó: MVSZ Sajtószolgálat
Dátum: 2013. május 25. 0:58
Tárgy: Életre, halálra - Patrubány Miklós búcsúbeszéde Rácz Sándor temetésén
Címzett: Kutasi József Antal



Rácz Sándor temetésén az elhunyt és a család kérésére a búcsúbeszédet Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke mondta. A végtisztességtevők közül többen történelmi jelentőségűnek nevezték a búcsúbeszédet. A félórás beszéd egyszerre volt hódolat Rácz Sándor történelmi nagysága előtt és nemzetpolitikai program. A közszolgálati média teljesen elhallgatta, az eseményről háromperces összeállításban beszámoló Hír tévé, még csak említést sem tett elhangzásáról. Alább közzétesszük Patrubány Miklós beszédének teljes szövegét.


Életre, halálra

Végső búcsú Rácz Sándortól

Gyászoló Család!

Végtisztességtevő Magyar Nemzet!

Magasan

„Isten áldja Önt, Rácz Sándor! – így szólt hozzá a kommunista világrendet romba döntő szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Ronald Reagan, 1987. október 20-án kelt levelében. – Amerikai látogatása idején nem találkozhattunk, de akarom, hogy tudja, mennyire csodálom – és velem együtt minden amerikai – az Ön bátorságát és hazafiságát – folytatta, majd leszögezte: Úgyszintén csodáljuk azt, ahogyan Ön a közösségek önkormányzatáért harcba szállt…Fogadja legnagyobb tiszteletemet és legjobb kívánságaimat, most és mindenkor” – zárta Rácz Sándorhoz írott sorait az amerikai elnök.

Ám hiába tisztelgett Rácz Sándor történelmi nagysága előtt a világ legnagyobb hatalmának jeles államfője, Magyarország „rendszerváltói” nem találták Őt méltónak arra, hogy meghívják Lakitelekre. Miként huszonöt évvel később hiába bízta meg Őt a Magyarok VIII. Világkongresszusa, hogy járjon közben az ország döntéshozóinál történelmi alkotmányunk jogfolytonosságának helyreállításáért, megkeresését sem a köztársasági elnök, sem a házelnök, sem a miniszterelnök nem méltatta válaszra. Magyarország legfőbb állami méltóságai nem voltak hajlandók fogadni a forradalmárt, a hazafit, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnökét, a hajlíthatatlan tisztességgel megélt 80 év tanúságtevőjét.(!?)

Senki sem lehet próféta a saját hazájában – mondhatnánk keserűen, de Rácz Sándorra, mint szabadítóra, mint utolsó reménysugárra, mint sorsfordítóra tekintettek a magyar családok, amikor a magyar szabadságharcot vérbefojtó szovjet megszállók fegyverei előtt volt bátorsága megismételni a forradalom követeléseit!

Amint a hangszeres zeneoktatás „Kodály-módszerét” kidolgozó, világhírű professzor, a Helsinkiben élő Szilvay Géza vallja: bár nem ismerték, családja esti imájába foglalta Rácz Sándor nevét, kérve az Urat, hogy segítse őt „heroikus küzdelmében”. És nem voltak egyedül. Magyar milliók éreztek ugyanígy.

Vigasztalás

Itt állunk koporsódnál, Rácz Sándor.

Szálfa voltál Családod és a Nemzet életében, és ez a szálfa most kidőlt. Halálod családod gyásza, és a magyar nemzet gyásza.

Vigasztaló együttérzéssel először családodhoz szólok, mert őket jobban sújtja távozásod, Rácz Sándor, hiszen a nemzet – miként azt magad is vallottad – örök. Most, amikor Te már nem vagy, támogatóan állunk özvegyed, Damásdi Anikó mellé, akit Te 1973. október 23-án vezettél oltár elé a budavári Mátyás templomban. Esküvőtök néma tüntetéssé vált, amelyet titokban Kádár is éberen figyelt, fanyarul jegyezvén meg, hogy még a pap is – Faddi Ottmárra utalt – „börtöntöltelék” volt. Abba a családba léptél be – már túl az életfogytiglanon, de sohasem szabadulva –, amelynek fejét, az állam- és jogtudományok doktorát, Damásdi Eleket, a kommunisták árulása nyomán 1944 őszén úgy hurcoltak el az oroszok, hogy soha többé hírét sem hallottátok.

Gyermekeitek, Anikó és Sándor is hordozzák e fájdalmas örökséget, amelyet megszépít a Ti életetek nagyszerűsége.

Barátságunk

Életében sokan kérdezték Rácz Sándortól, hogy miként fér meg egymás mellett ily hosszú ideig két erős vezéregyéniség. Viszonyunk, barátságunk alapvetően egymás maradéktalan tiszteletére épült, de segítette harmonikus alakulását a tiszteletbeli elnök és az elnök hatáskörének egyértelmű elkülönülése. Ám van még egy harmadik, mélyebb magyarázata is, és ez tömören így hangzik: Babba Mária, Csíksomlyó.

Egy évtizeddel ezelőtt magamban kiválasztottam Rácz Sándort. Azt szerettem volna, hogy ő legyen a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke. Ebben segített a Csíksomlyói Szűzanya, Babba Mária. Elhívtam Sanyi bácsit a csíksomlyói búcsúba. Csíksomlyó magyar oltára, a Napba Öltözött Boldogasszony, Szent István és Szent László előtt kötöttünk Hunor és Magyar módjára szövetséget: befelé egymás szemébe nézve, egymásnak mindig az igazat mondtuk, kifelé egymásnak vetett háttal, egymást védve, erősítve vívtunk meg minden csatát.

Csíksomlyón az összmagyar jelenlét és a Szűzanya győzték meg őt, hogy a minden hatalom által üldözött Magyarok Világszövetsége kötelékébe álljon. Ez lett számára az egyetlen fórum, amelyen nemzetpolitikusként kiteljesedhetett.

Már ekkor heteken át barangoltunk a Székelyföldön, bejártuk minden városát, és közösen hirdettük az önkormányzat, az autonómia szükségességét. Első közös vállalásunk eredménye volt a Quo vadis, Székelyföld? – konferencia, és a Székely Nemzeti Tanács Borsos Géza által elültetett csírája.

Három hónap múlva, 2003. augusztus 18-án, a Magyarok Világszövetsége alapításának 65. évfordulóján lett tiszteletbeli elnökünk, azon a napon, amikor a magyar állampolgárságért indítandó népszavazásról is döntöttünk.

Rácz Sándor élete és egyénisége

Rácz Sándor hihetetlenül érzékeny, mélyen látó ember volt.

2003 tavaszán, amikor először járt a Székelyföldön, Csíkszentgyörgyön-Menaságon, így szólt az egybegyűlt székelyekhez: Magyar rendszámú gépkocsival jöttem. Hosszú utat tettem meg Erdély földjén. Sok, románok lakta településen jöttünk keresztül. Amikor ránk szegezett tekintetüket megláttam, akkor értettem meg: „Jaj, mit kellett Nektek elszenvednetek!” Kemény, viharbíró férfiak állták körül, mégis, mindenkinek könnybe lábadt a szeme. Ilyen volt Rácz Sándor.

Édesapja* a Don-kanyarnál halt hősi halált. Az izsáki hadiárva nehéz sorsán anyai nagyanyja végtelen szeretete enyhít. Hétéves korában marhapásztor a falu zsidó földbirtokosánál, tizenöt évesen kenyérkereső egy budapesti gyárban, tizenhét évesen szerszámkészítő szakmunkás. Huszonhárom éves korában, 1956. november 16-án a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökévé választják. Egy hónapon át Magyarország első számú vezetője, mindaddig, amíg a szovjet harckocsikkal az Országházba szállított Kádár János tőrbe nem csalja, és le nem tartóztatja. Életfogytiglanra ítélik. Hét évet tölt börtönben Bíbó István, Donáth Ferenc, Mérei Ferenc, Mécs Imre, Regéczy Nagy László, Nyugati László, Faddi Ottmár egyéniség-formáló társaságában. Harmincévesen a kommunizmusba „szabadul”. Gyári munkás lesz, de sohasem kommunista. Negyvenedik életévében titkosszolgálati merénylet áldozata. Életben marad, életre szóló gerincsérüléssel. Negyvenévesen nősül. Ötvenéves, amikor a rendszerváltást előkészítő, titkos tárgyalásokba alapítóként bevonják. Az évek múltán TIB (Történelmi Igazságtétel Bizottság) néven ismertté váló szervezetben egyedül ő rendelkezik vétójoggal. Közben ugyancsak a nyilvánosság elől elzártan szabadegyetemi előadássorozatot tart budapesti, szegedi, pécsi és miskolci egyetemi hallgatóknak. Tematikája mindig ugyanaz: a magyarság ügye. Ötvenöt éves, és életereje teljében van, amikor háromhónapos amerikai útra hívják meg. Útlevelet úgy szerez, ahogyan később a Fidesznek kellett volna elfogadó szavazásra bírnia a külhoni magyarok magyar állampolgárságát ellenző, ám a lisszaboni szerződés ratifikálását mindenáron erőltető szocialistákat. Igazi politikai kompromisszumot erőltet ki: az ugyancsak Amerikába készülő, akkoriban megkerülhetetlenül fontos állami tisztséget betöltő Szűrös Mátyás mindaddig nem jut amerikai vízum birtokába, amíg két ávós Rácz Sándor lakására nem hozza élete első útlevelét. 1987-ben a Fehér Házban tárgyal, mint Magyarország lehetséges rendszerváltó vezetője. 1988. március 15-én hajnalban a lakására jönnek, és rajtaütésszerűen börtönbe vágják, nehogy aznap a Petőfi-szoborhoz menjen, mert ha mégis, akkor őróla kellett volna írnia másnap a sajtónak, nem pedig az akkor még névtelen fiatalokról…

1989 tavaszán, 56 évesen határozott fellépésével eléri, hogy Nagy Imre miniszterelnök és vértanútársainak újratemetését a Hősök terén rendezzék meg. 1990-ben, 57 évesen köztársasági elnökjelölt. De nem elnök lett, hanem gazda Izsákon. A hatalom teljességgel mellőzi. 70 éves, amikor a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnökévé választják. Kétszer is első helyen végez a köztársasági elnökjelöltek nem hivatalos, internetes szavazásán, maga mögé utasítva a teljes politikusi mezőnyt. Ám Magyarországon a köztársasági elnököt nem a nép választja, hanem a pártok, és így még hivatalos jelöltté sem válhat.

Rácz Sándor teljes emberi életet élt.

Ismerte a növényeket, különösképpen a gyógyító hatásúakat, ismerte az állatokat, hiszen pásztorkodott és gazdálkodott is, földet művelt száz hektáron, és ipari szintű gombatermesztést is folytatott. Kitűnő szerszámkészítő szakmunkás és kiváló szakács is volt. Piacon árult, árverésekre járt, és ha kellett, kereskedett. Népdalokat énekelt és népi táncot járt, falusi lakodalmak vőfélyeket lepipáló, kedvenc meghívottja volt. Páratlan szónok, körülrajongott szabadegyetemi előadó, versmondó és író. Wass Albert ezer mérföldet utazott, hogy előadását meghallgathassa, San Diego-ban ő búcsúztatta Márai Sándort. Mindszenty József hercegprímás óta nem volt magyar ember, aki az emigrációt ennyire lázba hozta volna!

Vizsgáljuk meg közösen érdemeit.

Óriás volt, akinek vezetése alatt a munkástanácsok felvállalták az ’56-os forradalom minden követelését, kiteljesítvén azokat. Jórészt ennek köszönhetően állapíthatta meg Hanna Ahrendt, hogy az 1956-os Magyar Forradalom tartalmában messze túlnőtt az 1789-es francia forradalmon.

Óriás volt, aki a világhatalom központjában, a Fehér Házban, Zbigniew Brzezinski-vel folytatott tárgyalásán olyan súllyal érvelt a magyar nemzet életbevágó kérdéseinek megoldásáért, ahogyan azóta sem tette egyetlen magyar politikus sem: Magyarországnak a kommunizmus megdöntésében játszott szerepe jogán kérte az államadósság törlését vagy száz évre történő átütemezését és Trianon orvoslását.

Óriás volt, aki felismerte a kommunizmus gyógyíthatatlanságát, és kimondta, hogy Marx Kommunista Kiáltványa nem más, mint eszme a rabláshoz. Eszme az emberiség legnagyobb, alaposan kidolgozott, százmilliók kiontott vérével megpecsételt, előre eltervelt rablásához.

Óriás volt, akinek elég volt a Lenin és Kun Béla közötti, az 1919. március 21-i kommunista hatalomátvételt követő, szikratávírós beszélgetés első két mondatát elolvasnia ahhoz, hogy rájöjjön, és kimondja: Kun Bélát nem Lenin küldte Magyarországra, hanem az antant vezényelte oda! E felismeréssel leleplezte az egymással szemben álló világhatalmi pólusok mögött húzódó, láthatatlan, globális összefonódást.

Óriás volt, akinek felfogni egy élethelyzetet, megérteni egy összefüggést, megismerni egy embert – egy pillanat műve volt. Amint azt a XX. század nagy magyar személyiségei, és nagy magyar történései kapcsán oly sokszor bebizonyította:

Teleki Pál miniszterelnök – úgymond – „sajátkezű” búcsúleveléről első olvasatra megállapította, hogy hamisítvány, hiszen szerepelt benne egy olyan politikai hiba, amelyet Teleki Pál – akinek politikai munkásságát alaposan ismerte –, sohasem követett volna el. A hamisítvány „örökbéke” szerződésnek nevezi azt, ami „örökbarátsági” szerződés volt.

Mindszenty József hercegprímásról leírta: „Ő mentette a zsidókat, és mentette volna a magyarokat is, ha a zsidók hagyják” – valóságos politikai vihart kavarva ezzel, ám amelynek háborgói kénytelenek voltak meghajolni, és elhallgatni Rácz Sándor bizonyítása előtt.

Bibó István tudását, akinek cellatársa is volt, becsülte, és sokat tanult tőle.

Keményen „vitázott” Bethlen István miniszterelnökkel, akivel kommunistaellenesség tekintetében egy platformon állt, de elfogadhatatlannak tartotta – különösen Trianon után – azt a nézetét, mely szerint Magyarország vezetésére egyedül az arisztokrácia lett volna alkalmas.

Nagy Imre, tudatosan vállalt vértanúságával megdicsőült szemében. Teljesen osztotta nézetét, mely szerint a magyar népet csak nagy szeretettel és végtelen türelemmel lehet vezetni.

Különös viszony fűzte Horthy Miklóshoz. A kormányzó nagy tisztelője volt, aminek akként is érvényt szerzett, hogy a TIB egyetlen vétó-joggal bíró tagjaként visszautasította azt az alapszabály-tervezetet, amely tiszteletlen hangnemben beszélt a kormányzóról. Göncz Árpáddal útjaik ekkor váltak el. Később, amikor elmélyült az első világháborúhoz és Trianonhoz vezető út kutatásában, egyre több kritikával illette a kormányzót. Azt, hogy Horthy IV. Károlyt megakadályozta a trónra való visszatérésében, hűtlenségnek, esküszegésnek tartotta. Ezzel oly mértékben vált a kormányzó bírálójává, hogy a hozzá legközelebb állókban is fenntartásokat ébresztett. Sosem feledem, hogy végnapjai egyikén a kórházból telefonált, és az izgalomtól remegő hangon újságolta: megtalálta IV. Károly magyar király trónról lemondó levelét 1918-ból, amelyben egyértelműen a magyar nép akaratára bízta Magyarország sorsát. Ezzel Horthy Miklós Rácz Sándor szigorú szemében is felmentvényt nyert a hűtlenség, az esküszegés vádja alól. Most boldog volt, hogy önmagában megadhatta Horthy számára a felmentvényt.

Milyen is volt Ő?

Senki sem fogalmazta meg nálánál frappánsabban a kommunizmus magyarországi bűneit: kevesebb, mint negyven év alatt, a világtörténelemben is példa nélkül álló módon, a kommunisták 9 magyar miniszterelnököt gyilkoltak meg, Tisza Istvántól Nagy Imréig!

Határtalan volt a magyar nép élni akarásába, életképességébe és életre jogosultságába vetett hite. Aradon, a 13 vértanú kivégzésének 160. évfordulóján mondott beszédében így szólt: Hol van már a cári Oroszország? És hol van az az osztrák császári hatalom, amely bitófára küldte őket? De Magyarország ma is áll, megfogyva bár, de áll, a Kárpát-medencében.

Kényes volt emberi kapcsolataira, különösen a politikai tartalommal bírókra. Amikor a Magyarok Világkongresszusa felkérte, hogy a magyar nemzet sorsának jobbítására alkalmas 40-50 embert nevezzen meg, feladatát éveken keresztül nem tudta teljesíteni: Szigorú szűrőjének rostáján alig volt, aki ne akadt volna fel!

Éles elmével átlátta, hogy 1956. október 23-án, mikor moszkvai idő szerint 23 órakor elindították a hatalmas hadigépezet offenzíváját Magyarország ellen, akkor Budapesten még csak 21 óra volt, és még egyetlen fegyver sem dördült volt el. Tehát Magyarország lerohanását nem a forradalom váltotta ki, az előre eltervezett volt!

Összegezve:

Ennyi érdem láttán, Rácz Sándor semmibe vett élete legyen lármafa, legyen sikoly, legyen felkiáltó jel!

Magyar élet addig nem lesz Magyarországon, amíg helyre nem állítják a történelmi alkotmány jogfolytonosságát! „Történeti alkotmányunkon kívül nincs, és nem is lehet életképes magyar nemzet” – hirdeti a Magyarok VIII. Világkongresszusának Zárónyilatkozata.

Ha eljön az idő, akkor nem csak a politika csúcsain lesz rend, hanem a társadalomban is. Akkor a tisztességes ember halad, és a hitvány marad!

Magyar erényei

„A magyar közösségek legfőbb értékei az igazság, a tisztesség, a méltányosság” – állítja az új magyar nemzetmeghatározás. De kiemelkedő szerepe van a hűségnek, a hagyomány- és a törvénytiszteletnek is. Szeretett bajtársunk, Rácz Sándor ezen értékeket mélyen magában hordozta és csillogóan, ragyogóan mutatta fel.

Igazság

„Mi a véleménye a magyar nép antiszemitizmusáról?” – hangzott az első kérdés 1987-ben a nagyhatalmú Freedom House-beli meghallgatásán, Amerikában. „Az én népem nem antiszemita!” – volt Rácz Sándor határozott és tömör válasza, hiszen tudta, hogy a 76 unokát nevelő szeretett nagyanyja, a második világháború idején izsáki házában egy zsidó fiatalt is rejtegetett a pár lépésre gyakorlatozó német katonák elől! Rácz Sándornak a Freedom House-ban választania kellett államfő-jelöltség és végérvényes mellőzés között. Az igazságot választotta!

Tisztesség

Amikor ’56 novemberében a Nagy-budapesti Központi Munkástanács küldöttségének élén az Országházban tárgyalt, egy alkalommal Apró Antal helyettesítette Kádárt. Hallgassuk Rácz Sándor elbeszélését: „A tárgyalás folyamán ez a semmi ember azzal állt elő, hogy a kormány úgy látja, fel tudna ajánlani három miniszteri tárcát a munkástanácsoknak. Erre az ajánlatra én úgy válaszoltam, hogy felpattantam a székről, mögé penderültem, úgy fogtam meg a szék karfáját, hogy az ajánlattevő úgy érezze, az ő nyakát fogom, és azt mondtam: <Mit gondol maga, azért küldtek engem ide munkatársaim, hogy holmi miniszteri tárcára alkudozzam?> 23 évesen pillanat alatt kellett döntenem: a miniszteri szék, vagy a börtön? Az élet igazolta, hogy helyesen döntöttem, pedig életfogytig tartó börtönre ítéltek a kommunisták.”

Méltányosság-méltóság

A munkástanácsokban működő önkormányzatiság az emberek egyenlő méltóságára épített. A közösségi önkormányzás, ami a mellérendelés elve szerint szerveződő társadalmak ismérve, a Szent Korona tanban testesül meg. Rácz Sándor ösztönösen érezve, génjeiben hordozva e drága magyar örökséget, ennek a jegyében vezette a rá bízott közösséget: a hatalommal élve, azzal soha vissza nem élve. Majd később, érettebben, társadalomfilozófiai mélységű elemzéssel, Parázsló szándék című könyvében kifejti:

„A forradalom rövid élete alatt nem tudott ehhez a munkás-önigazgatás rendszeréhez ideológiát teremteni és pont ez adja értékét, mert mindenkor az érintett nép életvitelére bízza, hogy milyen mélységig fogadja el ezt a társadalmi fejlődést biztosító rendszert.”

Hűség

Emlékezzünk csak, hogyan is kezdte beszédét 1989. június 16-án, a Hősök terén? „Testvéreim, Magyarok! Tisztelt Jelenlévők! Az 1956-os Magyar Forradalom alatt a munkások által megválasztott, és a magyar nép által megbízott képviselet nevében jelentem ezeknek a holtaknak, és mindazoknak, akik a magyar hazánk földjébe el vannak temetve, hogy tisztelettel, hűséggel, becsülettel megőriztük ’56-os forradalmunk szellemét, és tovább is küzdünk minden igazságáért.” Ezt jelentette a megbízott vezető 33 év múltán, életfogytiglani börtönbüntetésből hét év után szabadulva, és 25 éve tartó kommunista kisemmizéssel, elnyomással, zaklatással a háta mögött. Visszautasított miniszteri székkel, államelnöki lehetőséggel – a tisztesség, az igazság és a hűség jegyében.

Törvénytisztelet

Minden eddig felsorolt erény sajátos, társadalmi szintű foglalata a törvénytisztelet. Lehetne-e magyar, lehetne-e a szárazföldi Európa első alkotmányát, az Aranybullát 1222-ben életbe léptető népnek fia az, aki nem törvénytisztelő? Emlékezzünk, hogyan lett Rácz Sándor az ország első számú vezetője, 1956. november 16-án?

A Kádár-kormánnyal tárgyaló KMT-küldöttség tagja, aki szenvedélyes felszólalással marasztalja el a küldöttség vezetőjét, mert eltért a tárgyalási mandátumától, olyan engedményeket tett, melyekre nem volt felhatalmazása. Ez a felszólalás, a belőle kicsengő törvény- és szabálytisztelet röpítette Rácz Sándort az elnöki székbe.

Igazság, tisztesség, méltányosság, hűség, törvénytisztelet, íme Rácz Sándor erényei, melyek egybecsengenek magyar népének legszebb erényeivel. Kegyelmi ajándék volt Ő a magyar népnek. Sorsa jellegzetesen magyar sors. Magyar tragédia, kinek szolgálatáért bitófa vagy börtön jár, és jó esetben kisemmizés, elhallgatás, mellőzés.

De el kell jönnie annak az időnek, amikor a magyar politikai osztály térdet hajt Rácz Sándor áldott emléke előtt. Miként el kell jönnie annak a napnak is, amikor Antantia térdet hajtva követi meg a Szent Korona országát. Az antant bocsánatot kér majd, a kisantant pedig köszönetet mond…



Elvégre, miként Kocsis István fennkölt következtetésében kimondja: „A Szent Korona Isten gondolata a magyar létről… a magyar küldetésről.”

A béke-Nobel-díj, mely várat még magára

Ha volt magyar ember, akinek életében oda kellett volna ítélni a béke-Nobel-díjat – akkor Rácz Sándor volt az.

Oly időkben szánt neki főszerepet a történelem ura, amikor dörögtek a fegyverek. Neki is volt fegyvere, de ravaszát sohasem húzta meg.

Az élet kegyes volt hozzá, mert az Őt kórházi ágyához kötő betegsége megkímélte az utcai harcoktól, de a fegyverhasználat idegen volt Tőle.

Persze tudjuk, a béke-Nobel-díjat nem a békés embereknek osztják, hanem azoknak, akik akár háborúk árán is, békét teremtenek, még ha átmenetit is! De nem érdemelné e díjat hatványozottan meg, ki békés eszközökkel teremt békét?! – Rácz Sándor ezt tette!

Ahogyan Nagy Imre újratemetésén is fogalmazott: „Kérjük a világ valamennyi becsületes emberét, közösen segítsük hozzá a Szovjetuniót, hogy minél hamarabb kivonhassa csapatait magyar hazánk területéről.”

Milyen szépen, körültekintve, emberségesen szólt!

Pedig tehette volna indulatosan is, akár felszólítással, akár ökölrázással, szuperhatalmi támogatással. Mélységes oka is lett volna rá, hisz egy mondattal azelőtt így fogalmazott: „Az első és legnehezebben kezelhető akadály a szovjet csapatok jelenléte Magyarország területén. Ezek az eredményei az ő jelenlétüknek, ezek a koporsók! És a megkeseredett mai életünk is!”

De Rácz Sándor a béke embere volt!

Az volt Ő 1956 novemberének vérzivataros napjaiban is, amikor az ország első számú, forradalmi legitimitással bíró vezetőjeként három éjszakán át tárgyalt a Budapestet megszálló szovjet haderő főparancsnokával, Grebennyik gárdavezérőrnaggyal, és a szovjet Államvédelmi Bizottság rettegett vezetőjével, Ivan Alexandrovics Szerov hadseregtábornokkal, követelve a szabadságharc vérbefojtását követően a Szovjetunióba deportált magyar fiatalok ezreinek szabadon bocsátását. És szenvedélyes érvelésével célt ért: a deportáltakat hazaszállították! Már csak ezért a tettéért is béke-Nobel-díj járna!
És akkor nem szóltam még a munkástanácsokról, amelyek legjelentősebbikének elnöke volt Ő – a munkás, a 23 éves! A munkástanácsok megmutatták a kommunizmus és a kapitalizmus között húzódó harmadik utat, az egyetlent, amely az emberi méltóságra épít, a közösségi önkormányzatot, amely egyébként a legősibb magyar értékekből táplálkozik – az igazság, a tisztesség és a méltányosság iránti igényből és azok tiszteletéből –, amelyeknek leginkább letisztult foglalata a Szent Korona tanban testesül meg. Az ’56-os munkástanácsok útja az egész emberiség számára járható utat jelenti ma is, és minden időkben.
A forradalmár Rácz Sándorra azonban a béke koronáját a forradalomról vallott nézete teszi fel. Rácz Sándor forradalma nem a lövöldözés, nem a vérpad és nem a lincselés. Rácz Sándor szerint a forradalom az emberi társadalom legmagasabb szintű szerveződése, amely hibátlanul működik, pillanatok alatt dönt évszázados ügyekben is, és felszabadítja ez emberek alkotó energiáit!
Ha volt magyar ember, akit megilletett volna a béke-Nobel-díj, akkor Rácz Sándor volt az – mondottam pár perccel ezelőtt. De pontosabban fogalmaz, ki azt mondja: Ha volt európai ember a második világháború után, akit megilletett a béke-Nobel-díj, akkor Rácz Sándor volt az!

Azzal a béke-Nobel-díjjal, amelyet Rácz Sándornak életében oda kellett volna ítélni, egyben az egyetemes magyar nemzet évezredes békés útját, és békeszolgálatát ismerné el a nemzetközi közösség.

Nem tévedünk, ha kimondjuk: Miként a minden erényét hordozó fiát, Rácz Sándort, úgy a Szent Korona országát megteremtő magyar nemzetet is megilleti a béke-Nobel-díj!

Barátságunk

Tíz évvel ezelőtt Csíksomlyón indult közös utunk, Rácz Sándor!

És most Csíksomlyó után pár nappal ér véget.

Azt mondtad hétfőn a kórházban: „Milyen érdekes, két csíkkozmásira bízom holtomban magam! Megkértem Kozma Imrét, hogy ő temessen el.” Nekem pedig megüzented, hogy én búcsúztassalak el.

Pár nappal ezelőtt, a csíksomlyói búcsú sokszázezer zarándoka és a tévénézők milliói méltósággal értesültek a Nemzet Halottjának temetéséről. Köszönet érte egy harmadik csíkkozmásinak, Orbán Szabolcsnak, a Ferences Rend erdélyi tartományfőnökének.

De rám bíztál még valamit hétfőn reggel, egy nappal halálod előtt.

A Vitézi Rendtől és a Magyar Vidék Országos ’56-os Szövetségtől három nappal korábban kapott kitüntetéseidről kérdeztelek. Azt mondtad: „Örvendek nekik. Fontosak ezek a kitüntetések, amelyeket nem a magas állami vezetők osztanak, mert üzenetet hordoznak a fiatal nemzedék számára. Azt üzenik a fiataloknak, hogy íme, mégis, érdemes tisztességesen élni, mert van, aki ezt felismeri és méltányolja…”

Igen, vannak, vagyunk, akik a teljes elhallgattatás ellenére felismerték tisztességedet, szellemi nagyságodat. Téged nem lehetett soha becsapni. Sem szólamokkal, sem a mai demokrácia hamis látszatával. Hiszen tudtad, és hirdetted is, a magyarság számára nincs demokrácia Trianon orvoslása nélkül. Úgy, ahogy ihletett versében Szentmihályi Szabó Péter is kimondta:

„Tanuljuk a koldulás mesterségét, és szótagoljuk:

De-mok-rá-ci-a!

De a visszhang csúfosan szól:

Tri-a-non!”

(Szentmihályi Szabó Péter: Kelet-Európa)

Vigasztalás

Családodnak vigasztalódást kívánunk!

Számodra eljött a szabadulás napja, amely életedben sohasem jött el, ahogyan azt Neked ajánlott versében Tollas Tibor kimondta:

„Megbocsátasz a gyilkosoknak is,

kik nem bocsátják soha meg neked,

hogy ártatlanul ők ítéltek el,

hamis vádjukat hordja gyermeked.

életfogytig rabjuk így maradsz

bosszújuknak nincs mentő tanúja,

nincs kegyelem, a múltat cipeled,

szabadon, de sose szabadulva.”

(Tollas Tibor: Sose szabadulva, részlet/ Rácz Sándornak – hitéért és hűségért)

De most eljött a Szabadság, Rácz Sándor!

Magasan

„Meghalt? Hát akkor miért ölik naponta

szóval, tettel és hallgatással is?

Miért békítik a símák alattomba

lány-duzzogássá haragvásait?”

(József Attila: Ady emlékezete)

– kérdezhetné József Attilával az előtted járó Ronald Reagan is.

Mi úgy tudjuk, hogy Téged immár senki sem tud elhallgattatni, miként azt is tudjuk, hogy most már örökké itt lész’ velünk.

És ha majd nagy lesz a vész, kikelsz sírodból, mint egykor Szent László király, és nem hagyod veszni népedet.

Készülj, Rácz Sándor arra a győzelemre, amely életedben nem adatott meg Neked, de bizton eljövend!

Erre a győzelemre készülve:

Adjon Isten jó napot! – Rácz Sándor!

Válasz