Mirõl vallanak a temetõi sírfeliratok?

Így õsszel, az egyházi év végén Krisztus gyülekezete elõre, a halálra, feltámadásra, ítéletre gondol, az örök életre készül. Hálás lelkiismeretünk is késztet, hogy kimenjünk szeretteink temetõi sírjához. Talán félhangosan vagy magunkban köszönünk is nekik – mintha hallanák. Bizonyára imádkozunk is. Megköszönjük õket Istennek. Azután letesszük virágunkat. Elcsendesedünk. Majd továbbállunk, és elgondolkozva járjuk a városi temetõ beton- és kõrengetegét vagy a falusi temetõk faleveles útjait.

Különös, elgondolkoztató ez a temetõi „nyugvóhely” – ahogyan a régiek mondták. Most a magunk lábán jöttünk ki, egyszer pedig majd mint a halál álmában lévõket, úgy hoznak ki bennünket. Sokan arra gondolnak, hogy itt az emberi életek végállomásánál vagyunk. Nincs tovább! Vége! A temetõkapu „Feltámadunk!” felirata, a sírfeliratok azonban mást mondanak. A túlélésrõl vallanak! Errõl szólnak a díszesebb, a fakeresztnél maradandóbb kõbõl, márványból készült drága síremlékek. Talán nem a kérkedõ gazdagság vagy a halott iránti tartozás lelkiismereti vádja építi ezeket a síremlékeket?! (Bár Bibliánk szava inkább az élõk iránti szeretetet parancsolja, mint azt, hogy haláluk után virágot, koszorút, márványt, díszes síremléket adjunk nekik!)

Nagyon sok temetõben megfordultam már. Feljegyeztem, mert érdekelt, hogy mit is vésnek fába, kõbe, márványba a családtagok. Érdekes és tanulságos gyûjtemény!

Megnyugtató és örvendetes, hogy a vigasztalhatatlanságot jelzõ szomorúfûz helyett ma már szinte minden síron Jézus keresztjének jele látható. Nem a véget, a halált jelzi, hanem azt, hogy a sírban nyugvó Isten teremtett gyermeke, Jézus keresztfán megváltottja volt! Hogy mennyiben volt Krisztus tudatos követõje, nem tudjuk, de ennek megítélése nem is ránk tartozik.

Nagyon sok felirat a Feltámadottat, Jézust idézi. „Én vagyok a feltámadás és az élet…, aki hisz énbennem, ha meghal is, él!” (Jn 11,25) „Feltámad a te testvéred!” (Jn 11,23) „Eljövök, magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek!” (Jn 14,3) „Én élek, ti is élni fogtok!” (Jn 14,19) Az örök élet vágya elvehetetlenül ott van az ember szívében! „Én tiveletek vagyok a világ végezetéig!” (Mt 28,20) Vigasztaló, meg- nyugtató a jézusi hívás: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik meg vagytok fáradva…” (Mt 11,28) Hála Istennek a legtöbb felirat bibliai ihletettségû, és azt bizonyítja, hogy temetõinkben keresztények nyugszanak. A feliratok Isten Szentlelke által Jézus élõ szavává, üzenetévé változnak ott, a sír mellett. Bárcsak ma is sokan, temetõbe járók, meghallanák ezt a hangot és üzenetet! Az egyik sír felett a gyermeki engedelmesség szólal meg: „Igen, Atyám!” (Mt 11,26) Máshol határozott bizonyságtétel szavait szólják a kõbe vésett betûk: „… az Úréi vagyunk!” (Róm 14,8) Egy temetõi felirat a Miatyánk legnehezebb kérésére emlékeztet: „Legyen meg a te akaratod!” Valaki az Üdvözítõ utolsó szavával végzi életét: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” (Lk 23,46) Áldott emlékû teológiai professzorunk sírjáról ezt üzeni: „Hû az Isten!” (1Kor 1,9) Egy sír felett – bizonyára már életében – így vallott a megholt: „Nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.” (Fil 1,21) Bizonyára hitte, és síremlékét építõ családja is vallja: „mert az Úrral lenni mindennél jobb!”

Találtam azután olyan sírfeliratokat is, amelyen mintha a halott üzenne odaátról az itt élõknek. Mintha még valami nagyon fontosat szeretnének a lelkünkre kötni. Ismeretes a nagycenki kripta felirata: Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi – por és hamu.” Igaz, de a keresztény reménység több ennél! (De szánalmas az is, amikor a Szent Mihály-lovára nagy betûkkel ezt vésették: „Ma nekem, holnap neked!”) Egyik rábaközi temetõ fiatalembert takaró sírja különösen is elszomorított. Mintha a fiatal élet keserû összefoglalása lenne: „Fáradoztam, küszködtem, semmit el nem értem. Voltaképpen élni soha rá nem értem!” Nem fájdalmas?! Soha nem ért rá… Ugye ismerõs kifogás? De egy falusi temetõ sírjából egy fiatal leány üzenete annál felemelõbb bizonyságtétel egy másik országból: „Amíg éltem, nálatok voltam Istené, mióta hazatértem: Istennél vagyok a tiétek.” Hát nem szívmelengetõ felirat ez?

Máshol a meghalt szülõ itthagyott árva gyermekei lelkére helyezi az édesanyai kérést: „Gyermekeim, szeressétek egymást!” Avagy amikor egy iskolaigazgató tanítva üzen a sírból is: „Éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket!” (Ef 5,2) Áldott tanítás! Papi síron az apostoli üdvözlés mintha ma is hangozna a sírban alvó ajkáról: „Kegyelem néktek és békesség!” A bevésett szavak igévé és áldássá válnak… Sok meghurcoláson keresztülment földmûves szülõk ezt íratták sírjukra: „Munka és küzdés volt életünk, itt Jézusunknál megpihenünk.” Vannak sírok, ahol a nevek elõtt néhány szó különös fényt gyújt: „Itt várja Jézusát XY” vagy „Itt várja Krisztus eljövését, teste feltámadását XY”. Valaki csalódva, talán hiábavaló életét így foglalta márványba: „Nem volt érdemes!” Ugyanakkor másvalaki örömmel vallja még sírjából is: „Láttam az Õ dicsõségét”. Reményt sugároznak a betûk: „Találkozunk a fényben!”

A sírfeliratok egy másik csoportjában az élõk szólnak a halottaknak. A családtagok szíve fájdalommal van teli. Mintha még valamit szeretnének mondani halottjuknak. Egy feleség szeretettel üzeni: „Nem haltál meg! Szívemben élsz! Feleséged.” Egy édesanya nagy fájdalmát így foglalta össze: „Akinek gyermekét nem fedi sírhalom, nem tudja, mi az igazi fájdalom!” Igaza van! De Jézus halott gyermeket is támasztott fel. És egy kisleány fehér kõkeresztjére ezt íratták a szülõk: „…mert én élek, és ti is élni fogtok!” (Jn 14,19) Mennyi evangélium, mennyi vigasz van ebben a néhány szóban! Mintha Jézus állna oda a szülõk mellé gyermekük sírjánál! Egy szülõrõl a családtagok így emlékeznek: „Dolgoztál, küzdöttél – igazán szerettél. Áldják szép emléked, akik között éltél.” Egy másik szülõi sírra ezt íratta a gyermeki hála: „Õk az Úrnál, itt áldott emlékük.” És mit érezhetett az a fiú, aki a bûn mardosása alatt a vésett betûkön át így kiáltott halott édesanyja felé: „Édesanyám! Bocsáss meg!” Haubner Máté szuperintendens sírjára szerettei ezt írták: „Életük lelke volt a hit – hitük élete a szeretet.” Elgondolkoztató emlékezés! De elgondolkoztató az is, amikor egy nagypapa drága fekete márvány síremlékére a kis unoka szavai kerültek: „Szia, Apu!”

Sokan a találkozás és boldog viszontlátás reménységét vésették kõbe. Nem csak azt a pár szokványos szót: „Nyugodj!” vagy „Nyugodjatok békében!”, hanem azt: „A viszontlátásra!”.

Kõfaragó iparosok üzleti szöveggyûjteményében néha tartalmas rímek is találhatók: „Aludj békén, ne zavarja semmi csendes álmod, míg majd kiket szerettél itt, odafenn meglátod!” Bárcsak így lenne Jézus érdeméért!

Vannak azután afféle általános, „semleges” mondatok a sírok fölött. „A lélek él – találkozunk.” Kérdõjelet tehetünk magunknak a szöveg mellé: „Csak az hal meg, akit elfeledtek!” Szép Arany János költõi véleménye, de valami nagyon hiányzik belõle: „A halottak álmai felett szépen virul a kegyelet.” Többször idézett költõi gondolat Berzsenyi Dániel „Életphilozóphiája”: „Légyen álom, légyen bíró, Bátran megyek elébe … mert ha bíró: nem furdal vád, Mert ha álom, nyugalmat ád.”

Szükségesek és hasznosak ezek a temetõi utak. Áldás, hogy nem gondolattalanul, remény, távlat nélkül, elmerengõ szomorúsággal kell megállnunk egy-egy sírnál.

A sírfelirat nem kötelezõ keresztény elõírás. A síremlék sem az. Felesleges is felsorolni rangokat, érdemeket és címeket. Ezek már a múlté! Talán elegendõ lenne a név, két évszám és Jézus keresztjének a jele. A többi már nem a mi dolgunk. Mennyei Atyánk mindent jobban tud rólunk. Nyugodjék meg a szívünk Jézus ígéretében, és ez legyen is elég: „Örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyben!” (Lk 10,20b) Nem korhadó fára, málló kõlapra, nem is fakuló tintával – de mennyei örök hazánkban! Isten szeretete pontosan számon tart mindent – halottakat a temetõkben és minket is, még élõket az úton.

Igaz és vigasztaló az ige: „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik õket!” (Jel 14,13) Nagyon sok sírról ez az ige is üzen nekünk. De csak akkor halhatunk meg az Úrban boldogan, ha addig is Benne élünk! Vagy „kegyelembõl hit által” van kivétel, mint az üdvözült lator?

Sümeghy József