hamis emlék

A hamis emlék egy valódi élmény elferdítése, vagy egy nem valódi élmény konfabulációja. Sok hamis emlék olyan emlékfoszlányok keverésén alapul, amelyek ugyan más időből valók, az emlékezetben mégis mint egyidejű események maradnak meg. Számos hamis emlékben szerepet játszik a emlékek forrását tároló memória hibája. Megint másokról úgy gondolják, hogy tanácsadók és terapeuták sugalmazásának vagy ösztönzésének hatására alakulnak ki. Végül Dr. Elizabeth Loftus nemcsak azt igazolta, hogy a hamis emlékeket be lehet plántálni valakibe, hanem azt is, hogy ez viszonylag egyszerű feladat.

Az apánkhoz egy üveg tejet hozzávágó anyánk képe hamis, ha valójában az apánk volt az, aki a tejet hozzávágta az anyánkhoz; ez egy valódi eseményen alapuló hamis emlék. Még ha élénken emlészünk is rá, és szinte "látjuk" a lelki szemeink előtt, megerősítés nélkül nem vehető biztosra, hogy ez történt. Nem ritka ugyanis az a jelenség, hogy valakinek az emlékeiben szerepet cserélnek az emberek. Néhány esetben a torzulás meglepő méreteket ölthet, mint ahogy azt a következő példák is illusztrálják, amelyekben az emlékek megszerzésének körülménye keveredik, és ez okozza az illúziót.

Egy nő azzal vádolta Dr. Donald Thompsont, az emlékezet szakértőjét, hogy megerőszakolta őt. Thompson élőben adott interjút egy televíziós műsornak közvetlenül a nemi erőszak megörténte előtt. A nő látta az adást, és "nyilván összekeverte a televízióban szerplő férfi képét azzal, aki megerőszakolta" (Schacter, 1996, 114).

Jean Piaget, a nagy gyermekpszichológus azt állította, hogy legkorábbi emléke 2 éves korából származik, amikor majdnem elrabolták. Arra is részletesen emlékezett, hogy a babakocsiban ült, miközben a dajkája a gyermekrablóval hadakozva karcolásokat szerzett az arcán, és emlékezett a rövid köpenyes rendőrre is, aki a gumibotjával elkergette a támadót. A történetet a dajka is megerősítette, valamint mások, akik szintén hallották. Piaget meg volt győződve arról, hogy emlékszik rá. A dolog azonban soha nem történt meg. Az állítólagos gyermekrablási kísérlet után 13 évvel a volt dajka egy, a szülőkhöz írt levélben beismerte, hogy ő találta ki az egészet. Piaget később azt írta: "Így tehát gyermekként bizonyára sokszor hallottam a sztorit... és kivetítettem a múltba vizuális emlék formájában, amely egy emlék emléke volt, s egyben hamis" (Travis).

A három éves kor előttről származő elrablási emlék hamis, már majdhogynem definíció szerint is. A bal alsó homloklebeny még igen fejletlen kisgyermekeknél, de szükség van rá a hosszútávú emlékezéshez. Egy ilyen esemény besorolására és kódolására a gyermeki agy nem képes.

Ennek ellenére a kisgyermekek agya képes emléktöredékeket tárolni. Az emléktöredékek igen nyugtalanítóak hathatnak egy felnőtt emberre. Schacter feljegyzi egy nemi erőszak áldozatát, aki nem emlékezett az erőszakra, amely egy kikövezett ösvényen történt meg. A "kövezett" és "ösvény" szavak megmaradtak az emlékezetében, de nem kötötte őket az erőszakhoz. Az áldozat hirtelen nagyon ideges lett, amikor visszavitték az erőszak helyszínére, bár nem emlékezett arra, hogy mi történt ott (Schacter 1996, 232). Hogy egy gyermekkori megrontás nyomai károsan hatnak-e ki a felnőttkori személyiségre, ugyan még nincs tudományos alapossággal eldöntve, de sok pszichoterapeuta meg van győződve róla.

Egy másik dolog, amit a pszichoterapeuták általában elfogadnak az, hogy számos pszichológiai zavar oka egy gyermekkori szexuális zaklatás elfojtott emléke lehet. Másrészről sok pszichológus úgy véli, hogy az elfojtott emlék-terápia (RTM) során kollégáik a páciensbe szuggesszióval és ismételgetéssel nem létező zaklatások emlékét plántálják. Sok visszahozott emlék szülők, nagyszülők, vagy lelkészek által elkövetett nemi erőszakról szól. A vádlottak közül sokan azt állítják, hogy az emlékek hamisak, és feljelentik a terapeutákat nem létező emlékek állítólagos előidézésének vádjával.

Legalább olyan valószínűtlen, hogy minden gyermekkori szexuális zaklatásról szóló felszínre hozott emlék hamis, mint az, hogy mind igaz. Amit tehát az emlékezetről tudunk, különösképpen megnehezíti a valódi, eltorzult és hamis emlékek szétválasztását. De tekintettel kell lenni arra a tényre is, hogy bizonyos agyi folyamatok feltétlenül szükségesek minden emlék eltárolásához. Ezért a kora gyermekkori, vagy eszméletlen állapotban bekövetkezett molesztálás emléke valószínűleg nem valódi. Az álmok és hipnózis által befolyásolt emlékképek közismerten megbízhatatlanok. Az emlékek ritkán valódi élmények lenyomatai, továbbá az álmok általában homályosak, és nehezen megfejthetők. A hipnózis és más olyan technikák, amelyek az ember szuggerálhatóságára alapoznak, nagy elővigyázatossággal alkalmazandók, nehogy hamis emlékek rögzüljenek ahelyett, hogy a valódiak törnének felszínre.

Ezen felül az emlékképek gyakorta keverednek; részben helyesek, részben hamisak. Ezek szétválasztása igencsak munkaigényes feladat normális esetben. Vegyünk például egy nőt, aki tudatosan fojtja el magában, hogy a szomszédja vagy egy rokona zaklatta. Ha egy felnőttkori élmény felszínre hozza ezt, visszaemlékszik az erőszakra. Ez felzaklatja őt csakúgy, mint az álmait. Rémálmai lesznek, amelyekben a zaklató szerepét az apja, a nagyapja, vagy egy pap veszi át. Ha néhány hónapon belül elmegy elfojtott emlék-terápiára, élénk emlékeket szerezhet arról, ahogyan az apja, az anyja, a nagyapja, a nagyanyja, egy pap, stb., nemcsak hogy molesztálja, hanem horroriszikus sátáni szertartásokba is bevonja, úgy mint emberáldozás és kannibalizmus. Mennyi ebből az igazság? A páciens emlékei valósnak és borzalmasnak hatnak, még ha hamisak is, szenvedése szintén valódi, akár igaz, amire emlékszik, akár nem. A családok pedig így is úgy is szétesnek.

Készpénznek vegyük-e az ilyen emlékeket, és elfogadjuk-e őket igaznak anélkül, hogy más módon a végére járnánk? Nyilvánvaló, hogy abszurd volna szexuális zaklatások vádját egyszerűen figyelmen kívül hagyni. Hasonló módon lelkiismeretlen dolog egész családokat hagyni, hogy szétessenek anélkül, hogy megpróbálnánk kinyomozni, hogy az emlékek nem hamisak-e. Az sem tűnik humánusnak, hogy egy páciensből szexuális zaklatás (vagy idegenek általi elrablás) emlékét csaljuk ki különösebb nyomós ok nélkül. A feltételezés, hogy minden, vagy legalábbis sok érzelmi problémáért elfojtott gyermekkori emlékek tehetők felelőssé, nem elég nyomós ok ahhoz, hogy csalóka gondolatok beültetésével kockára tegyük valakinek az épségét és családi kapcsolatait. Az a feltételezés, hogy ha nem bizonyítható, hogy valakit nem az idegenek ragadtak el, akkor talán így történt, szintén nem elég nyomós. A felelősségteljes terapeutának kötelessége, hogy segítsen a páciensnek különválasztani a káprázatot a valóságtól, az álmot és konfabulációt az igazságtól, a valódi molesztálást a képzelttől. Ha jó terápia alatt a tévhitek pártolását kell érteni, akkor a jó terápia nem mindig kifizetődő.

Végül az, aki úgy gondolja, hogy az ő kötelessége kideríteni, hogy valakit tényleg zaklattak-e, vagy hogy egy erre vonatkozó emlék hamis-e, legyen nagyon jó ismerője az emlékezetet taglaló modern szakirodalomnak. Legyen tudatában annak, hogy mindannyian szuggerálhatók és befolyásolhatók vagyunk bizonyos mértékig, de a gyermekek különösen ki vannak szolgáltatva a szuggesztív és sugalmazó bánásmódnak. Azt is tudnia kell, hogy a gyermeki fantázia rendkívül termékeny, és a puszta tény, hogy azt mondja, hogy emlékszik valamire, nem azt jelenti, hogy tényleg emlékszik rá. Ha pedig egy gyermek azt mondja, hogy nem emlékszik valamire, hibás eljárás addig folytatni a kikérdezést, amíg egyszer csak eszébe nem jut.

A kutatók, tanácsadók és terapeuták mindig emlékezzenek arra, hogy számos vád és emlék a média erős befolyása alatt áll. Azok, akiket bűncselkeménnyel vádolnak, vagy emiatt ítéltek el, rájöttek, hogy sokak rokonszenvét elnyerhetik, ha az emberek azt hiszik, hogy gyermekkori bántalmazás áldozatai. A bosszút forralók pedig jól tudják: semmi nem tesz tönkre hatékonyabban valakit, mint az, ha szexuális visszaéléssel vádolják, s eközben a vádló jó színben tűnik fel. Az érzelmileg zavart emberre erős hatással van mindaz, amit a tömegtájékoztatáson keresztül olvas, lát vagy hall, beleértve az érzelmi problémákat kiváltó elfojtott erőszakról szóló történeteket is. Egy érzelmileg zavart felnőtt nemcsak azért vádolhat egy másik felnőttet gyermek ellen elkövetett szexuális erőszakkal, mert jó bizonyítékokai vannak rá, hanem azért is, mert a zavart egyén elképzeli az erőszakot, vagy éppenséggel fél tőle. Röviden: a kutatók ne vonjanak le elhamarkodott következtetéseke

Forrás:http://skepdic.freeweb.hu/hamisemlek.html