Halottak napjára
Halottak napjára
Halott virágok közt,
novemberi szélben,
ezernyi mécses közt
néma, sötét éjben
kereslek.
Egy nap van egy évben,
mikor újra vársz rám,
mikor friss virág van
mindegyik fejfán.
Mikor megnyílik a mennyország kapuja,
megcsillan a fényben
ismerős mosolya.
Az emlékek ma élnek,
a múltról mesélnek.
Nem fáj már a gyász,
már nem is félek.
Virágillat, s csend van,
néma nyugalom.
Mécses világít most
minden sírhalmon.
Halottak napja
Halottak napja, november egy,
sírhantok útján embersereg.
Kezünkben virág, őszirózsa,
szívünk száz emlék hordozója.
A síron innen, a síron túl
könnyek peregnek, bealkonyul.
Szűnik a mezsgye, nincsen határ
ősök költöznek szívünkbe már.
Nagyszülők keze megsimogat,
szemek őriznek mosolyokat.
Búcsúzó kezed újra fogom,
míg holdfény játszik sírhantodon...
Emlékek gyúlnak mint gyertyaláng,
elébünk toppan anyánk, apánk.
Rég elsiratott, szép kedvesünk,
dédi-mamánk is itt van velünk.
Iskolatársad sírhantja vár,
ő vele múlt el számtalan nyár.
Barátod bátor katona volt,
lelkedben élő, soha nem holt...
Mécsesek lángja táncoló fény,
mindegyik sír egy életregény.
Idők tollával szívünkbe írt,
emlékek keze szeretet-hírt.
Éjjel a sírkert csillogó menny,
millió mécses ég idelenn.
Leszállt hozzánk a csillagos ég,
mindent betölt az emlékezés.
Kommentáld!