„Ne szomorkodjatok úgy, mint akiknek nincsen reményük” (1Tessz 4,13)

November elsejét szenteli az egyház a halottak tiszteletére. Az egész magyar nyelvterületen szokás ilyenkor a sírok megtisztítása, virággal díszítése, valamint halottaink lelki üdvéért gyertyát gyújtani.  Néphitünk szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottaink. 
Például nagyon sok helyen annyi gyertyát szoktak gyújtani, ahány halottja van a családnak. 
            Ez a nap a „lelkek emlékezete”. 
Az ünneplés és a gyász napja, amikor a néma könnyektől a hangos zokogásig utat törhet magának az emlékezés, a fájdalom. A novemberi hideg csendben mintha csak megelevenednének Ady Endre fájóan szép sorai: 

Ó hányszor kell a sírra néznünk, 
Hogy vigasztaljuk önmagunk, 
Dobjuk el a tettető álcát: 
Ma ünnep van, ma sírhatunk.  / Ady: Halottak napján /

E napon a távolba szakadt családtagok is hazatérnek, emlékeznek. Az ünneplés a gyász napja. Bennem ilyenkor egy kérdés tevődik fel:  Elég időt szentelünk-e életükben szeretteinknek? gondolom, mindenki fejében megfordult már - a sír előtt állva az a gondolat, hogy mily rövid az élet.

Ezen a napon minden más

Újra mélyen érint meg a gyász

Nincs már velünk együtt

Kit ismertünk vagy szerettünk

Ma lélekben újra együtt lehetünk.

Eszembe jutnak az együtt töltött napok

Fülemben újra megcsendült a hangod

Szinte látom minden mozdulatod

Nem is tudhatod, mennyire fáj hiányod.

Gyertyákat gyújtunk és mécseseket

Ezek a fények világítsanak Neked

Örök világosságban, békességben nyugodj

Soha el nem felejtünk, biztosan Tudod!

Memento mori - emlékezz a halálra! Így szól a Középkor figyelmeztetése, és ezt a latin nyelvű mondatot olvashatjuk a temetők kapuin. Ez nem csak azt jelenti, hogy előre tekintünk halálunkra, sokkal inkább szeretteink sírjára tekintve emlékezünk életükre!  Bizonyítjuk, hogy nem felejtetjük el őket, mutatja ezt szeretetünk, ragaszkodásunk.

Halottak napja – e gyászos ünnep arra is rávezethet minket, hogy az élet "túléli" a halált. Az életet nem lehet koporsóba zárni, enyészetre váltani. Mi, keresztények a halálból, az elmúlásból, a meghalásból szándékosan és tudatosan csinálunk etikai kérdést. Ha életünk nem más, mint az örökkévaló, teremtő és Megtartó Isten életében való részesedés, akkor Isten a mi személyiségünket is örökkévalóvá teszi, és ezen még a halál sem foghat ki. Lehet, hogy a halál pillanatában úgy érezzük, egy kicsit elengedte a kezünket, de odaát újra megfogja.

 Ezen a napon mindenki találkozik valahogy a halállal. Találkozik a gyermek, aki legtöbbször csak azt a számara izgalmas és játékos eseményt veszi észre a mai napból, hogy gyertyákat kell gyújtani a síroknál. Találkozik a fiatal, aki közömbösen és unottan van jelen, de valami fojtogatót ő is érez a levegőben, hiszen illetlen ilyenkor hangoskodni a temetőben. Találkozik az élet delén túl lévő ember, aki ezen a napon elveszett hozzátartozóit idézi fel. S találkozik az idős ember, aki egyre közelebb érzi magához a halál jeges leheletét.
Halottak napja: visszapillantó tükör,  vizsgája szemnek, emberségnek.

Ady Endre: HALOTTAK NAPJÁN c. versét idézem:

Halottja van mindannyiunknak,

Hisz percről-percre temetünk,

Vesztett remény mindenik percünk

És gyászmenet az életünk.

Sírhantolunk, gyászolunk mindig,

Temetkező szolgák vagyunk!

- Dobjuk el a tettető álcát:

Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek

Undorít meg e sárgolyón...

Hulló levélt hányszor feledtet

A megváltó, a gyilkos ón!...

Óh, hányszor kell a sírra néznünk,

Hogy vigasztaljuk önmagunk -

- Dobjuk el a tettető álcát:

Ma ünnep van, ma sírhatunk!...

Jelen emlékezésünk alkalmával azt szeretném, ha valami bíztatóval, reménységgel távoznánk e templomból (vagy a sírok mellől). A „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István nagycenki nyughelyének bejáratánál olvashatjuk: „Voltunk mint ti, lesztek, mint mi.” A komor mondat, mely egy alapvető igazságot fogalmaz meg, jól illik a sírkerthez, a sírás helyéhez, ahol szembesülünk az elmúlás gondolatával.

Halottak napja minden ember számára újra felidézi azt a napot, amikor utolsó útjára kísért egy olyan hozzátartozót, aki közel állt hozzá. A mai napon egy kicsit újra átéljük az egykori temetéseket, de ugyanakkor a hívő ember elgondolkodik azokon a reményteli mondatokon, melyeket a mai szentírási szakaszokban hallott.

„Ne szomorkodjatok úgy, mint akiknek nincsen reményük” (Tessz 4,13)

Természetes, hogy szomorkodunk egy szerettünk elvesztésén, de ne úgy szomorkodjunk, mint aki nem hisz az örök életben. A mi szomorúságunkba a mai napba az örökélet reménye vegyüljön: ha meghalunk is, akkor is örökké az Úrral leszünk. A sír előtt állva és most is az emlékezés pillanatában merjük vigasztalni egymást ezzel a tanítással. Mert mi akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk, és ebből a legfontosabb a földi élet: ne a halál után, hanem még e földi létben mutassuk ki szeretetünket.

Ady Endre szerint: ha a sírra nézünk, az örök élet reményével vigasztaljuk magunk

Ámen.

Ima:

Istenünk, gondviselő édes Atyánk! Szomorú szív­vel és vigasztalást kereső vággyal jöttünk Hozzád ebben az órában is.

Lelkünkben itt élnek ma is, akik el­távoztak, szellemük, lelkük itt él közöttünk. Ilyenkor, Halottak Napján újra és újra megértjük, hogy a halállal nincs vége min­dennek, nem szakad el minden kötelék, amelyet az élő és a halott között a hit, a példaadás, a re­mény és szeretet szálai kötöttek össze.

      Istenünk, áldd meg emlékeinket, töröld le a könnyeinket. Erősítsd meg hitünket abban a tudatban, hogy nincs mi­től rettegnünk, mert akár éljünk akár haljunk, mindig a Tieid vagyunk. Szeretetetedtől semmi nem szakaszt­hat el sem életünkben, sem halálunkban.  Halottaink porainak adj csendességet, zavartalan pihenést, lelkünk­nek örök üdvösséget atyai kebleden. Ámen.

Csendes ima … Miatyánk …

Felhívás:

Emlékezni és egy szál gyertyát gyújtani gyűltünk össze:  Mindannyiunknak vannak halottai, akikre emlékezünk.

Ilyenkor, halottak napján sokunk lelkében felvetődik a kérdés, amit a költővel kérdezünk:

Mi lesz velünk, ha elfut a nyár?

Mi lesz velünk, ha életünk lejár?

Ha ránk borul örök vak éjjelünk,

Uram, mi lesz velünk?

Ha már nem leszünk és nem érezünk,

Ha e világból örökre kifogyunk,

S egy koporsó lesz minden otthonunk,

Ha nem marad csak rideg telünk,

Uram, mi lesz velünk?

Találjuk meg a választ Gárdonyi Géza: Útra készülődés című írásban:

„Miatyánk Isten, mindeneknek Atyja,

kihez hajlunk, mint fű a Nap felé,

az én szívem kétség nem szorongatja,

midőn indulok végórám felé.

A halál nekem nem fekete börtön,

Nem fázlaló, nem is rút semmiképpen:

Egy ajtó bezárul itt a földön,

S egy ajtó kinyílik ott fenn az égen:

Ez a halál!”

Emlékezzünk eltávozott szeretteinkre és gyújtsuk meg a gyertyát!

összeállította Léta Sándor

2003. november 1.

(A Hőgyes Endre utca 3. szám alatti unitárius templomban tartott halottak-napi megemlékezés – minden év november elsején délután 5 órakor – amikor az úrasztalára mécsesek vannak téve, amit a hívek a lelkészi szolgálat után meggyújthatnak szeretteik emlékére. A lelkész emlékezik és felolvassa a folyó évben elhunyt egyházközségi halottak neveit, értük meggyújt egy gyertyát. A gondnok emlékezik az évben elhunyt kiváló emberekre, unitárius elődeinkre, nagyjainkra és értük meggyújt egy gyertyát. Mindenki személyesen emlékezik halottaira, szeretteikre, és értük meggyújtanak egy-egy gyertyát. )

forrás:http://w3.enternet.hu/sandor64/vuk/leta-halottarkaemlekezunk-2003.htm